AKCIÓ: A.3:

Megvalósíthatósági tervek készítése a szeméttelep és a szennyvíztó felszámolására és természeti hasznosítására

Az akció célja, hogy a projektterület két legnagyobb környezetvédelmi károsító tevékenységének megszüntetéséhez, és azután szükséges kezeléséhez (NATURA 2000) tervet ajánljunk a döntéshozó szervezeteknek.

 


Fénykép: A Magdolna-pusztán található szennyvíztó és szeméttelep felszámolása
jelentősen emelné a tájképi értékét a projekt területnek (Fotó: Szilágyi Attila).

 

2009-ben: Az akció megvalósításának első lépésében összegyűjtöttük az információkat a szeméttelep és szennyvíztó működésével és felszámolásával kapcsolatban, valamint azoknak a személyeknek, intézményvezetőknek a neveit, akik használható információval szolgálhatnak az esetleges rekultivációs lehetőségekről. Ezek mellett felkutattunk néhány tanulmánytervet, ami alapja lehet az általunk elkészítendő tanulmányoknak.

 

2010-ben: Kiválasztottunk egy gazdasági társaságot a tervek elkészítésére. A szerződésben 2011. május 1-jét határoztuk meg a kivitelezés legkésőbbi időpontját. Ebben az évben a szennyvízülepítők sekélyebb tavait a tulajdonos rekultiválta, aminek a kivitelezési munkáiba mi is javaslatot tettünk a természetvédelmi érdekeknek megfelelően, így a rekultivált munkafelület szikes tavi formát kapott néhány lapos szikes talajból készült fészkelőszigettel.

 


Fénykép: Rekultivált szennyvízülepítő a Magdolna-pusztán (Fotó: Oláh János).

 

2011-ben: Egész évben folyamatosan kapcsolatban álltunk a kiválasztott gazdasági társasággal a két tanulmány különféle részeivel kapcsolatban. A tanulmányok leadási határideje 2012 január vége.

 

2012-ben: Az akció tervezett célját 100%-ban elértük 2012-ben, mert mindkét megvalósíthatósági tanulmány elkészült 50-50 példányban (2012/12/02), melyet az illetékes hatóságok és személyek között szétosztottuk.

 

2013: Az akció 2012-ben már 100%-ban megvalósult, kiegészítő intézkedésekre nem volt szükség.