AKCIÓ: C.2:

Szikes tavak természetes vízjárásának visszaállítása és szabályozása

Az akció célja, hogy a szikes tavak ökológiailag stabil állapotba kerüljenek és maradjanak.

 


Fénykép: A szabadszállási Zab-szék egyike azon nagyon kevés szikes tavaknak,
melyek természetes vízjárása szinte érintetlen (Fotó: Ecsedi Zoltán).

 

2009-ben: A terveinknek megfelelően még nem történt előrelépés az akció megvalósításában.

 

2010-ben: A terveinknek megfelelően még nem történt előrelépés az akció megvalósításában.

 

2011-ben: Az akciónak 2010-ben kellett volna elkezdődnie, de még ebben az évben sem történt előrelépés. Az engedélyes vízügyi terv elfogadásának késése miatt 2012 júliusától valószínű az akció megvalósítása. Mihelyst a végső terv hivatalos engedélyt kap, megkezdjük a munkák kivitelezőjének a kiválasztását.

 

2012-ben: Június végén a TIKÖFE jóváhagyta az engedélyes végrehajtási tervet és az akció földmunkái végre megindultak 2012. július 20-án. Az 1. térképen látható a Nagy-sziken megvalósult munkák összegzése. A terepmunkák egyik fő feladata volt a mély, gátak közé szorított csatorna jellegű Magdolna-ér átalakítása egy kiáradó, sekély természetes vízfolyássá. Ez a munka 2012-ben teljesen befejeződött.

 


Fénykép: A Magdolna-ér gátjának elbontását végzki a buldózerek. A fő cél volt, hogy a mély gátak közé szorított Magdolna eret egy természetesen kiáradó vízfolyássá alakítsuk (Fotó: Oláh János).

 


Fénykép: A Magdolna-ér gátjának elbontását végzki a buldózerek. A fő cél volt, hogy a mély gátak közé szorított Magdolna eret egy természetesen kiáradó vízfolyássá alakítsuk (Fotó: Oláh János).

 


Fénykép: A Magdolna-ér gátjának elbontása után 2012 októberében (Fotó: Oláh János).

 


Térkép 1. A C2-es akció keretében elvégzett földmunkák december 31-ig (a természetes vízállásokat lecsapoló csatornák megszüntetése). Kék csillag: elkészült zsilipek; kék vonal: már elkészült csatorna szakasz; ciklámen vonal: még nem elkészült csatorna szakasz

 

2013: Ebben az évben a terveknek és a kitűzött céloknak megfelelően 100%-ban megvalósítottuk az akciót, amelyet a következő táblázatban összesítettünk és azt térképpel, valamint a hozzátartozó fényképekkel illusztráltunk.

 

Táblázat.C.2 akció terepmunkái

Zsilip és árapasztó műtárgy Töltéselbontás Csatornabetemetés gátkiképzés Magdolna-ér átalakítása természetes vízfolyássá

Engedélyes tervben szereplő munkák a Nagy-sziken

3 5,937km 2,3 km 0,850 km 2,967 km

Megvalósult munkák a Nagy-sziken

3 5,937 km 2,3 km 0,850 km 2,967 km

Engedélyes tervben szereplő munkák a Magdolna-pusztában

4

0

4,147 km 0,800 +
1,575 + 0,1 km
0

Megvalósult munkák a Magdolna-pusztában

4 0 4,147 km 0,800 +
1,575 + 0,1 km
0

 


Térkép 1.: C.2 akció terepmunkái 2013. december 31-ig

 


Fénykép: Térkép 1-1: Vízszabályzó zsilip a Virágoskúti csatorna 5570 méternél

 


Fénykép: Térkép 1-2: Vízszabályzó zsilip a Magdolna-ér 12 800 méternél

 


Fénykép: Térkép 1-3: Vízvisszatartó zsilip a Magdolna-éren 8840 méternél

 


Fénykép: Térkép 1-4: Ár-apasztó műtárgy a Magdolna-éren 5900 méternél

 


Fénykép: Térkép 1-5: Ár-apasztó műtárgy a Magdolna-éren 5070 méternél

 


Fénykép: Térkép 1-6: Ár-apasztó műtárgy a Magdolna-éren 3900 méternél

 


Fénykép: Térkép 1-7: Ár-apasztó műtárgy a Magdolna-éren 3100 méternél

 


Fénykép: Térkép 1-8: Töltéselbontás a Magdolna-érnél a Nagy-sziken (elbontás előtt)

 


Fénykép: Térkép 1-9: Töltés elbontás a Magdolna-érnél a Nagy-sziken (eltávolítás után)

 


Fénykép: Térkép 1-10: Eltávolított csatornák a Nagy-sziken – eltávolítás után (7-es, 8-as, 9-es és 10-es számú elbontandó csatorna)

 


Fénykép: Térkép 1-11: Eltávolított csatornák a Nagy-sziken- eltávolítás után (6-os számú elbontandó csatorna)

 


Fénykép: Térkép 1-12: Eltávolított csatorna a Magdolnán- eltávolítás után (1-es és 2-es számú elbontandó csatorna)

 


Fénykép: Térkép 1-13: Eltávolított csatornák Magdolnánál – eltávolítás után (3-as és 4-es számú elbontandó csatorna)

 


Fénykép: Térkép 1-14: Eltávolított csatornák Magdolnán – eltávolított csatorna (4-es és 5-ös számú elbontandó csatorna)

 


Fénykép: Térkép 1-15: Töltés megerősítése a Nagy-sziken (Sziki-tó külső töltés)

 


Fénykép: Térkép 1-16: Töltés megerősítése a Magdolna- pusztán (Vályoggödör határoló töltés, teljes hossz: 800 méter)

 


Fénykép: Térkép 1-17: Töltés megerősítése a Magdolna-pusztán (Magdolna-ér, teljes hossz: 725 + 850 méter)

 


Fénykép: Térkép 1-18: Nem tervezett töltés megerősítése a Magdolna-pusztán (Magdolna-ér; teljes hossz: 100 méter)

 


Fénykép: Térkép 1-19: Magdolna-ér csatorna átalakítása természetes víztestté (eltávolítás előtt)

 


Fénykép: Térkép 1-20: Magdolna-ér csatorna átalakítása természetes víztestté