AKCIÓ: E.2:

Madártani monitoring

Az akció célja, hogy a két alapvető projektcél – a projektterület magasabb természetvédelmi szintre emelése és a szikes tavi jellegek erősödése – igazolva legyen a madárvilágban bekövetkező pozitív változásokkal.

 


Fénykép: ’Árvaganyén’ ücsörgő fiatal kék vércse a Nagy-sziken (Fotó: Oláh János).

 

2009-ben: Elkezdődött a heti rendszerességű monitoring munka, az átvonuló madárfajok változásainak a regisztrálására. A heti madártani monitoring és a területen történt egyéb madártani megfigyelések eredményeképpen 194 madárfajt észleltünk 2009-ben a projekt területen (a valaha észlelt 265 madárfajból). Kiemelt jelentőségű volt, hogy az ökológiai magas szintű legelés hatására már néhány alkalommal a szuperindikátor fajok is megjelentek: vörösnyakú lúd 5 alkalommal összesen 67 példány; kis lilik 1 alkalommal összesen 12 példány; fakó rétihéja 3 alkalommal összesen 3 példány; parlagi sas 2 alkalommal összesen 2 példány; székicsér 1 alkalommal összesen 2 példány; sarkantyús sármány 1 alkalommal összesen 1 példány.
A territórium térképezéssel megtörtént a projekt területen fészkelő vízimadár fajok felmérése is, melynek eredményeit az alábbi táblázat ismerteti. Ebben az évben a szuperindikátor fészkelő fajok közül semmi nem fészkelt a projekt területen.

 

A teljes fészkelő vízimadár állomány (pár) a projekt terület három különböző egységében 2009-ben

Terület

Nagy-szik

Kerek-fenék

Magdolna

Összes

Faj

 

 

 

 

Kis vöcsök

4

1

0

5

Bölömbika

0

0

1

1

Törpegém

1

0

1

2

Nyári lúd

1

0

0

1

Tőkés réce

2

1

2

5

Guvat

0

0

1

1

Vizityúk

6

1

4

11

Szárcsa

5

3

2

10

Gulipán

0

0

6

6

Gólyatöcs

0

0

1

1

Bíbic

8

8

1

17

Piroslábú cankó

2

3

1

6

 

 

 

 

 

Összes

29

17

20

66

 

 


Fénykép: Gulipánnász a projektterületen 2009 áprilisában (Fotó: Oláh János).

 

 

2010-ben: Folytatódott a heti rendszerességű monitoring munka, az átvonuló madárfajok változásainak a regisztrálására. A heti madártani monitoring és a területen történt egyéb madártani megfigyelések eredményeképpen a 2009-ben megfigyelt 194 madárfajhoz további 35 faj előfordulását regisztráltuk, így összesen 229 madárfajt észleltünk a program két éve alatt (2010. december 31-ig). A valaha észlelt 267 madárfajból ez jelentős mennyiségnek számít két felmérési évben.

 


Fénykép: Táplálkozó nagy kócsagok a Nagy-sziken 2010 augusztusában (Fotó: Oláh János)

 

Részben az ökológiai magas szintű legelés hatására valamint a rendkívül magas csapadék mennyiség miatt is egyes vonuló és ingázó (táplálkozó) madárfajokból kimagasló példányszámok is előfordultak:
• nagy kócsag 318 példány (2010/08/22)
• gólyatöcs 311 példány (2010/07/30)
• réti cankó 720 példány (2010/07/16)
• fehérszárnyú szerkő 850 példány (2010/07/16)
Néhány alkalommal a szuperindikátor fajok ismét megjelentek: vörösnyakú lúd, kis lilik, fakó rétihéja, parlagi sas és székicsér. A territórium térképezéssel megtörtént a projekt területen fészkelő vízimadár fajok felmérése is, melynek eredményeit az alábbi táblázat ismerteti. Ebben az évben a szuperindikátor fészkelő fajok közül (széki lile, székicsér stb.) semmi nem fészkelt a projekt területen. Kiemelkedő volt, hogy a 2009-es 66 párhoz képest a fészkelő vízimadarak száma 2010-ben 175 párra nőtt. Ezek között hazánkban fokozottan védett, az Európai Unióban pedig kiemelt jelentőségű fészkelő fajnak számító cigány réce és haris is előfordult.

 

 A teljes fészkelő vízimadár állomány (pár) a projekt terület három különböző egységében 2010-ben

Terület

Nagy-szik

Kerek-fenék

Magdolna

Összes

Faj

 

 

 

 

Kis vöcsök

16

3

0

19

Feketenyakú vöcsök

2

0

0

2

Búbos vöcsök

1

0

0

1

Bölömbika

1

0

0

1

Törpegém

2

0

0

2

Nyári lúd

0

0

0

0

Tőkés réce

8

5

3

16

Böjti réce

1

1

1

3

Barátréce

0

3

0

3

Cigányréce

1

1

0

2

Guvat

2

0

1

3

Kis vizicsibe

3

1

0

4

Pettyes vizicsibe

9

0

0

9

Haris

0

0

8

8

Vizityúk

12

2

1

15

Szárcsa

37

8

4

49

Gulipán

0

0

0

0

Gólyatöcs

0

3

0

3

Bíbic

8

11

4

23

Piroslábú cankó

4

4

1

9

Fattyúszerkő

3

0

0

3

Összes

110

42

23

175

 

2011-ben: Folytatódott a heti rendszerességű monitoring munka az átvonuló madárfajok változásainak regisztrálására. A heti madártani monitoring és a területen történt egyéb madártani megfigyelések eredményeképpen 2011-ben az összes megfigyelt madár fajszám elérte a 236-ot. A valaha észlelt 268 madárfajból ez jelentős mennyiségnek számít két felmérési évben (a borzas gödény teljesen új faj volt a területen).
Az ökológiailag fenntartható magas szintű legeltetés intenzitása a program harmadik évében elérte a kívánt szintet és a Nagy-szik egyes részei már fizikailag és kémiailag (szikes víz paraméterekben) is elérték a 25 évvel ezelőtti szintet. A madártani változások is szembeötlők voltak, annak ellenére, hogy 2011-ben a csapadékmennyiség éves szinten egy tejlesen átlagos évre hasonlított (szárazság rekord ősszel!). A 2010-es vizek tavaszra leapadtak és a leszáradó vizeken nagy mennyiségben mutatkoztak a vonuló vízi madarak. Az érdekes megfigyelések közül kiemelendő az augusztusban megfigyelt borzas gödény a Nagy-sziki tóban, tavaszi kőforgatók a Nagy-sziki tóban és Kerek-fenéken, májusi csigaforgató a Kerek-fenéken, 23 példányt számláló tavi cankó-csapat a Kerek-fenéken áprilisban, augusztusi sárjárók a Nagy-sziki tóban és egy fiatal citrombillegető szintén a Nagy-sziki tóban.
Kijelölt szuperindikátor fajok is megjelentek: vörösnyakú lúd 6 alkalommal összesen 38 példány; fakó rétihéja 2 alkalommal összesen 2 példány; parlagi sas 3 alkalommal összesen 3 példány; székicsér 3 alkalommal összesen 3 példány; citrombillegető 1 alkalommal összesen 1 példány.
Territórium-feltérképezéssel 2011-ben is megtörtént a projekt területen fészkelő vízimadár fajok felmérése, melynek eredményeit az alábbi táblázat ismerteti. Ebben az évben a szuperindikátor fészkelő fajok közül (széki lile, székicsér stb.) továbbra sem fészkelt semmi a projekt területen. Kiemelkedő volt viszont, hogy a 2009-es 66 párhoz képest a fészkelő vízimadarak száma 2010-ben 175 párra nőtt és az átlagos csapadékú 2011-ben is 168 pár vízimadár fészkelt. Ez legfőképpen az ökológiailag magas szintű legeltetésnek köszönhető. Kiemelkedő fészkelési eredmény volt az is, hogy 20 év után ismét fészkelt a gulipán szikes tavi környezetben (2 pár) a program területén és két gólyatöcs kolónia is létrejött (24 pár).

 

A teljes fészkelő vízimadár állomány (pár) a projekt terület három különböző egységében 2011-ben

Terület

Nagy-szik

Kerek-fenék

Magdolna

Összes

Faj

 

 

 

 

Kis vöcsök

1

3

3

7

Feketenyakú vöcsök

0

0

0

0

Búbos vöcsök

3

0

0

3

Bölömbika

1

0

1

2

Törpegém

2

0

1

3

Nyári lúd

1

0

0

1

Tőkés réce

3

8

4

15

Böjti réce

0

2

1

3

Barátréce

0

2

2

4

Cigányréce

0

1

1

2

Guvat

3

1

1

5

Kis vizicsibe

1

0

0

1

Pettyes vizicsibe

0

0

0

0

Haris

0

0

0

0

Vizityúk

8

5

1

14

Szárcsa

9

23

5

37

Gulipán

0

2

0

2

Gólyatöcs

9

15

0

24

Kis lile

3

0

0

3

Bíbic

16

9

4

29

Piroslábú cankó

6

5

1

12

Dankasirály

1

0

0

1

Fattyúszerkő

0

0

0

0

Összes

67

76

25

168

 


Fénykép: Gólyatöcs párzás (Himantopus himantopus) a Kerek-fenéken. 2011-ben összesen 24 pár fészkelt a project területen (Fotó: Beat Rüegger)

 

2012-ben: A vonuló madárfajok heti felmérése és regisztrálása folytatódott tovább egész évben. Ezen heti madártani monitoring és a program területéről származó további madártani megfigyelések eredményeképpen a megfigyelt madárfajok száma 194 fajról (2009) 240 fajra (2012) növekedett. Ez kimagasló eredmény, tekintve, hogy a területen valaha megfigyelhet összes madárfaj száma 268. Az ökológiailag fenntartható magas szintű legeltetés elérte a kívánt szintet már 2011-ben és folytatódott végig 2012-ben is. A madarak folyamatosan alkalmazkodnak a változó környezethez és a megfigyelések szerint a program területén felbukkanó és fészkelő vízimadarak is egyre jobban hasonlítanak egy szikes tó madárvilághoz. Bár a 2012-es év egy nagyon száraz év volt - amikor a Kerek-fenék száraz volt egész évben és még a Nagy-szik legmélyebb részei is kiszáradtak június végére - mégis több szikes tó indikátor faj is fészkelt a területen. Összesen 89 pár partimadár fészkelését jegyeztük fel, amelyből 34 pár gulipán volt a Nagy-sziken. Ennek különösen nagy jelentősége volt, hiszen már 20 éve nem fészkelt e szikeseket kedvelő faj itt. Érdekes megfigyelési adatok is voltak ebben az évben, mint például a rózsás gödény, az erdei pacsirta és a pásztormadár felbukkanása. Szórványosan átvonuló partimadarak, mint a tavi cankó és a vékony csőrű víztaposó is megjelent a szikes tóban néhány alkalommal. Kijelölt szuperindikátor fajok is megjelentek 2012-ben: kis lilik 2 alkalommal 2 példány, vörösnyakú lúd 4 alkalommal összesen 24 példány; fakó rétihéja 3 alkalommal összesen 3 példány; parlagi sas 4 alkalommal összesen 4 példány és egy augusztustól decemberig itt tartózkodó öreg példány, amely sajnos elpusztult (lásd hírek); széki lile 1 alkalommal összesen 1 példány; sarkantyús sármány 3 alkalommal összesen 3 példány.

 

A fészkelő vízimadarak territórium térképezés módszerrel való felmérése is megtörtént ugyanúgy, mint az előző években. Ezeket az eredményeket lásd az alábbi táblázatban. Ebben az évben sem találtunk szuperindikátor fészkelő fajokat a projekt területén, de nagyon érdekes volt látni, hogy míg a fészkelő vízimadarak száma csökkent 2011-hez képest - ami nem meglepő, hiszen ez az év rendkívül száraz volt - a fészkelő parti madarak száma még mindig növekedett (2009-től folyamatosan növekszik).

 

A teljes fészkelő vízimadár állomány (pár) a projekt terület három különböző egységében 2012-ben

Terület

Nagy-szik

Kerek-fenék

Magdolna

Összes

Faj

 

 

 

 

Kis vöcsök

0

0

0

0

Feketenyakú vöcsök

0

0

0

0

Búbos vöcsök

0

0

0

0

Bölömbika

1

0

0

1

Törpegém

2

0

0

2

Nyári lúd

0

0

0

0

Tőkés réce

5

0

2

7

Böjti réce

0

0

0

0

Barátréce

0

0

0

0

Cigányréce

0

0

0

0

Guvat

3

0

2

5

Kis vizicsibe

0

0

0

0

Pettyes vizicsibe

0

0

0

0

Haris

0

0

0

0

Vizityúk

8

0

5

13

Szárcsa

0

0

0

0

Gulipán

34

0

0

34

Gólyatöcs

16

0

0

16

Kis lile

4

0

0

4

Bíbic

16

5

3

24

Piroslábú cankó

9

0

0

9

Nagy goda

2

0

0

2

Dankasirály

0

0

0

0

Fattyúszerkő

0

0

0

0

 

 

 

 

 

Total

100

5

12

117

 


Fénykép: A réti cankók (Tringa glareola) nagyon szeretik a mangalicák által kezelt területeket vonuláskor (Fotó: Oláh János)

 

2013: A projekt ideje alatt a projektterületen 242 madárfaj lett megfigyelve, ami 90%-a a valaha megfigyelt madárfajok számának a projektterületen.

 


Ábra: Projektterületen feljegyzett madárfajok száma 2009 és 2013 között.

 

A projekttevékenységek eredményeként a vízimadár szaporodások száma egyértelműen növekedést mutat, bár az éves fluktuációt az éves csapadék mennyisége határozta meg.

 


Ábra: A fészkelő vízimadarak száma a projektterületen 2009 és 2013 között.

 

A szikes tavi jelleg jelentős erősödését jól mutatja - az éves csapadékmennyiségtől függetlenül – a növekvő talajon fészkelő partimadár állomány.

 


Ábra: A fészkelő partimadarak száma a projektterületen 2009 és 2013 között.

 

A vonuló partimadarak populációinak változása is a projekt céljainak elérését igazolja, azonban ezeket a számokat a csapadékmennyisége erősen befolyásolta.

 


Ábra: Projektterületen átvonuló madarak száma 2009 és 2013 között

 

Ezenkívül az ökológiai státusz magasabbra emelésével a zavarás megszűnt, amely a ludak és darvak növekedésével mérhető. A természetvédelmi őri jelenlét fokozódott, az ellenőrízetlen jelenlét jelentéktelen szintre esett vissza és ez hozzájárult a fent említett fajok számának növekedéséhez.

 


Ábra: Vonuló Anser sp. és Grus grus száma 2009 és 2013 között